Hívő családban nőttem fel. Bár gyermekkoromtól fogva hallottam Istenről, Szentírásról, hitről, ezek az ismeretek leginkább csak az értelmemig jutottak és ezért a vallás valójában minden személyes tapasztalatot nélkülöző üres ismeret volt a számomra.
„Kérjetek és adatik, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.” /Máté 7,7/
1991-ben egy nyári táborban olyan fiatalokkal találkoztam, akik nemcsak beszéltek Jézus Krisztusról, hanem az egész lényükön keresztül átsugárzott Krisztus jelenléte. „Jézus Krisztust meg kell hívni imádságban az életünkbe – mondták – és Õ bennünk lakozást vesz”. Komolyan vettem, amit mondtak és a tábort követően én is megtettem: élőként szólítottam meg azt, Akiről már annyi mindent tanultam. És talán most először, nem ezt meg azt kértem Tőle, hanem Őt Magát akartam. Jézus Krisztus pedig meghallgatta az imádságomat és elkezdett munkálkodni az életemben. Első pillanatban az Ő megjelenése nem hozott olyan látványos fordulatot, de ahogy telt az idő egyre nyilvánvalóbb lett a változás bennem.
„Az embernek elméje gondolja meg az ő útját, de az Úr igazgatja annak járását.” /Példabeszédek 16,9/
Gyerekkoromtól fogva testnevelő-tanári pályára készültem. Az érettségi után el is kezdtem a tanulmányaimat a Janus Pannonius Egyetemen. Amit magamnak terveztem, az megvalósulni látszott, mégis valahogy nem éreztem ott a helyemen magamat. A testnevelő szakon kellett megértenem, hogy Istennek más tervei vannak velem.
Nem volt magától értetődő, hogy a teológiára jelentkezzem. Sok kétség, ellenvetés és félelem volt bennem, de mégis engedtem annak a csendes, de határozott elhívásnak, ami a már szívemben munkálkodó Jézus Krisztustól jött. A sport szeretete azóta is meg van bennem, s örömmel viszem a fiatalokat kirándulni, biciklizni, röplabdázni, vagy métázni, de mindemellett tudom, hogy hol a fő helyem és mi a feladatom az életben.
„Menj haza a tieidhez és vidd hírül nekik, milyen nagy dolgot tett az Úr veled.” /Márk 5,19/
A Dunaharaszti Református Gyülekezet – ahol felnőttem – 2001-ben választott meg lelkipásztorának. Szívem vágya, hogy a környezetemben, a gyülekezetébe látogatók körében minél többen fedezzék fel Jézus Krisztus valóságát és minél többeknek az élete teljesedjék ki az élő Isten jelenlétével. Ő mondja: „Én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”
A nevem Csapó Bálint, Szigetszentmiklósról származom, gyermekként nem hitben nevelkedtem fel és nem is érdekelt a Keresztyénség. Fiatal felnőttként filozófiát és politológiát tanultam, bár sehol sem találtama helyem. Édesanyám, aki felnőttként tért meg, hívogatott a templomba és imádkozott értem. Így tértem meg 25 évesen egy pünkösdi igehirdetésen, átadtam az életemet Jézus Krisztusnak, és eldöntöttem, hogy meg akarok keresztelkedni és konfirmálni.
Kezdettől fogva nagyon foglalkoztatott a teológia, és az Úr fokozatosan formálta ki bennem a lelkészi elhívásomat. Meggyőzött arról, hogy ha én nem is vagyok alkalmas a lelkipásztori szolgálatra, és alkalmassá tud tenni. Abbahagytam az előző tanulmányaimat, és elmentem dolgozni, amíg a konfirmációm után el nem telt a szükséges két év, és benyújthattam a jelentkezésemet a Károli Gáspár Református Egyetem teológiai szakára 2018-ban.
Feleségemmel, Dr. Orbán Rékával 2021-ben ismerkedtünk meg. Az esküvőnk után egy évig életünk Egerben, ahol a korházban rezidens orvosként dolgozott. Onnan költöztünk Dunaharasztiba 2023 nyarán, amikor megkezdtem gyülekezetünkben a hatodéves gyakorlatomat. Azóta megszületett első gyermekünk Gellért, engem pedig a diplomám megszerzése után felszenteltek, és így folytatom a szolgálatomat, immár mint beosztott lelkész.
Ezért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
Róma 9,16