Dunaharasztiban a reformáció, hasonlóan a környék más falvaihoz, a XVI. század közepén terjedt el. A falu lakossága egészen Budavár 1686. évi felszabadításáig református vallású volt. Azonban a török világ végét jelző felszabadító harcok következtében a falu teljesen elnéptelenedett. Egyedül a XX. századi betelepülők között akadtak szép számmal reformátusok, így ekkortól merült fel az igény a református egyházi élet beindítására. Kezdetben, az 1910-es években a szigetszentmiklósi ref. lelkész Kardos János járt át hittant tanítani a gyermekeknek, majd ezt követően évekig Katona Vilma tanítónő végezte ezt a szolgálatot.
A Harasztin élő reformátusok kezdeményezésére a Solti egyházmegye közgyűlése 1921. július 24-én kimondta a Dunaharaszti Fiókegyház megalakulását. Megválasztották a presbitereket, főgondnokot, gondnokot és a pénztárost. A fiókegyház kezdetben a szigetszentmiklósi anyaegyházhoz tartozott, majd a majosházi és végül 1934-ig, az önállósodásig az áporkai egyház szórványaként működött. Az istentiszteleteket a gyülekezet a Rákóczi-ligeti állami elemi iskola egyik tantermében tartotta, ekkor még kétheti rendszerességgel. Az igehirdetés szolgálatát Csontos Béla lelkész, püspöki titkár végezte, majd 1925-től Balogh A. Sándor, mint segédlelkész és hitoktató. A hitoktatás szolgálatát végezték még Técsy Zoltán és Boltos Péter tanítók, a vasárnapi iskolát Szilágyi Erzsébet, majd Németh Erzsébet vezették. 1925-től minden vasárnap tartottak istentiszteletet, hétköznap pedig bibliaórát. A gyülekezeti élet egyre több területen beindult, kezdve az iskolai hitoktatás kiszélesítésétől, a konfirmációi oktatás bevezetésén át, az ifjúsági órákig, cserkészcsapat szervezéséig, vagy gyülekezeti újság megjelentetéséig.
A gyülekezet növekedésével párhuzamosan megfogalmazódott a hívekben és a presbitérium tagjaiban a templomépítés gondolata. Ebből a célból egy ún. templomalapot hoztak létre és megalakult egy templomépítő bizottság. 1928-ban a felépítendő templom céljára telket vásároltak, melyre haranglábon felállították első harangjukat. 1929-ben országos gyűjtést rendeztek az építendő „Bethlen templom” javára. Az építkezés terve sajnos a gazdasági válság kirobbanása miatt derékba tört. 1931-ben megvásárolta a gyülekezet azt a korábban szabóüzemként funkcionáló épületet, amelyet átalakításokkal a mai napig használ. Gyülekezetünk első megválasztott lelkésze Dr. Nagy Kálozi Balázs (Kiskunhalas 1908-Bp.1984) volt, aki a 1931-től 1979-ig vezette egyházközségünket.
1934-ben elérkezett az a pillanat, amikor az egyházközséget önálló anyagyülekezetté nyilvánították. Hozzá tartozott szórványként Dunavarsány, Tököl és Halásztelek. 1942-ben újból felvetődött a templomépítés gondolata, de akkor azt a világháború megakadályozta.
A háború alatt (1945. november-december) az imaházat hadi célokra is használták, benne katonaság volt elszállásolva, berendezése teljes egészében megsemmisült, a harcok során az épület is megrongálódott.
A háború után a presbitérium elhatározta az épületegyüttes újjáépítését, amelyhez állami és egyházkerületi támogatást is kaptak.
1946-ban beiktatták a gyülekezetbe Basa Sándort vallásoktató lelkészt. A gyülekezet lelki életében, a háborút követően országosan tapasztalható ébredési mozgalmak is nyomot hagytak. Az eleven lelki élet jele volt, hogy számos nagy létszámú csoport működött az egyházközség keretein belül, így például fiúkör, lánykör, nőszövetség, KIE, Vasárnapi iskola…stb. Az 1949. évi népszámlálás során Dunaharaszti lakosságának 14%-a, összesen 1437 fő vallotta magát reformátusnak, ami nagyjából megfelelt az országos átlagnak.
Sajnos az országos események, az 1948-49-ben bekövetkezett baloldali fordulat szintén hatással volt a gyülekezet életére. Ahogy a politika fokozatosan a templom falai közé szorította az egyházakat és elszívta előle a levegőt, a Dunaharaszti Református Gyülekezet élete is sorvadásnak indult. 1949-től megszűnt a kötelező iskolai hitoktatás. 1953-ban a gyülekezet kénytelen volt megszüntetni Basa Sándor vallásoktató lelkészi állását, aki így segédlelkészi állományba került. A gyülekezeti alkalmak és istentiszteletek látogatottsága is csökkent.
Az 1956-os év nemcsak a forradalmi események miatt maradt emlékezetes a haraszti reformátusok számára. A január 12-én bekövetkezett földrengés sok lakóház és középület mellett jelentősen megrongálta az imaház épületét is. Több közfalat és a tetőzetet is át kellett építeni, illetve fel kellett újítani. Az átépítés során alakult ki az épületegyüttes mai elrendezése, utcafronton a nagyteremmel, beljebb a tanácsteremmel, majd a hivatali helyiséggel és a legbelső részen lelkészlakással. A felújítás költségeit kisebb részben saját forrásból, nagyobb részben közegyházi segélyekből fedezték. Az újjáépített templom felszentelése 1958. májusában történt. A hatvanas években került sor az imaház belső berendezésének pótlására. Ekkor készült el a ma is látható úrasztala és szószék, valamint a papi szék és a faburkolat.
1979-ben lezárult egy korszak a gyülekezet életében. Nyugdíjba vonult a gyülekezet 48 évig hűségesen szolgáló lelkipásztora: Dr. Nagykálózi Balázs. Helyére Faragó Tibor nagytiszteletű urat (Solt, 1930 – Bp. 2012) a Szigethalom-Tököl Református Gyülekezetek lelkipásztorát hívták meg, akinek beiktatására 1980. július 1-én került sor.
Faragó Tibor lelkipásztor a Dunaharaszti Református Gyülekezet tagjaként jelentkezett 1954-ben a Budapesti Teológiai Akadémiára, s a teológiai évei alatt is itt szolgált az ifjúsági és gyermekmunkában.
Szolgálatát, elődjének minden munkáját a legnagyobb tiszteletben tartva szervezte. 1980-ban újra kezdődött a gyermekmunka: a vasárnapi iskola illetve a hitoktatás. Ez utóbbinak elsőként a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola adott helyet. Nyaranta Kölkeden illetve Tahin táborozhattak a hittanos gyerekek.
A konfirmált fiatalok ifjúsági csoportba való szervezésére több alkalommal kísérlet történt. A 80-as évek közepétől egy-egy, erre a feladatra felkért teológus kétheti rendszerességgel próbálta szervezni a gyülekezet ifjúsági életét. Így szolgált teológusként gyülekezetünkben Böttger Antal, később pedig Závodi Emese. 1991-ben egy mátraházi csendes hétvége eredményeképpen a fiatalok kezdeményezésére heti rendszerességű ifjúsági órák kezdődtek. Igazi változást 1993-ban egy Balatonszárszói konferencia hozott, ahol az ifjúság körében ébredés történt, s így a következő években 30-35 fős ifjúsági közösség gazdagította már az egyházközség életét. Faragó Tibor bennük új munkatársakra talált, akik nagy lelkesedéssel vették át tőle a vasárnapi iskola valamint az ifjúsági órák tartását, az ifjúsági evangelizációk szervezését, továbbá egy ifjúság énekkar indítását.
A diakónia területén fontos feladattá vált a ceglédi fogyatékos gyermekeket ápoló Molnár Mária Szeretetotthon támogatása, amelynek során évről-évre megelevenedett az őszi hónapokban a gyülekezeti élet: az asszonyok tésztát készítettek együtt és befőtteket, savanyúságot s pénzbeli adományokat ajánlottak fel.
Megkezdődött az ökumené gyakorlása is. 1981-től kezdve Dunaharaszti protestáns felekezetei Varga Boldizsár baptista, Lehel László evangélikus és Faragó Tibor református lelkipásztorok vezetésével megtartották az egyetemes ökumenikus imahetet. 1994-ben Láng András római katolikus plébános érkezésével a katolikus testvérek is bekapcsolódtak a már évtizedes hagyománnyal rendelkező sorozatba. Az ökumenikus kapcsolatok gyakorlása a lelkipásztorok példamutató baráti viszonyulása által, a gyülekezetek között is jó testvéri viszonyt alakított ki.
Ahogy a gyülekezeti élet fejlődött, úgy a külső kapcsolatok is aktívabbá váltak: a kezdeti 40-50 fős létszám lassan 80-100 főre növekedett. Rendszeressé váltak a gyülekezeti buszkirándulások. A Dunaharaszti Református Egyházat két holland gyülekezet támogatta: az alkmaari és grabencade. Ezen testvérkapcsolatok különösen a taksonyi gyülekezet építésében váltak fontossá.
1991-ben a II. Református Világtalálkozó alkalmából került az Udvarfalvi református gyülekezettel testvérgyülekezeti kapcsolatba, amely a mai napig fennáll.
A gyülekezet lelki épülése mellett a külső építkezés is folyamatos volt. Előbb a templom és a parókia tetőszerkezetének felújítása, parkettázás, központi fűtés bevezetése került sorra, majd 1983-ban, a gyülekezet harangláb telkének eladásából származó összegből harangtorony épült, amelynek felszentelése 1991-ben történt meg.
1995-ben egy nagy összegű céladományból a templom székeit padokra cserélték és ezzel egy időben a szószék fölé hangvető került.
A Dunaharaszti Református Egyházközséghez tartozó szórvány a Taksonyi református gyülekezet, ahol Faragó Tibor szolgálata idején szintén hatalmas változások történtek. (Erről bővebben lásd taksonyi református gyülekezet története)
2001-ben, a több, mint két évtizedes gyümölcsöző szolgálat után Faragó Tibor nyugdíjba vonult. Helyére, a gyülekezet tagságának teljes támogatásával, a leköszönő lelkipásztor fia, Faragó Csaba került, akinek beiktatása 2001. október 14-én történt meg. A fiatal lelkipásztor korábban ifjúsági vezetőként, majd mint beosztott lelkész végzett munkát a dunaharaszti gyülekezetben, így a gyülekezeti élet folytonossága a nyugdíjas és az új lelkész együtt munkálkodásával továbbra is megmaradt. Az egyházközség fejlődése ezt követően is folytatódott mind lelki, mind anyagi értelemben. A vasárnapi felnőtt istentiszteletek látogatottsága átlagosan 130-150 főre növekedett az eltelt évek alatt.
A gyermekek és az ifjúság között végzett szolgálat továbbra is nagy hangsúlyt kap a közösségben: vasárnaponként a felnőtt istentisztelettel egy időben életkor szerint immár két-három csoportban foglalkoznak a kicsinyekkel, illetve évközben több alkalommal játszónapokat, valamint nyári gyermektáborokat szerveznek. Eleinte csak gyerekek számára szerveztek tábort, lehetőséget teremtve a szülőknek is, hogy részt vegyenek a táborozásokon. 2008-ban -a kört tovább szélesítve- első alkalommal került gyülekezeti tábor megrendezésre, amelyen több, mint 100 fő vett részt: óvodás korúaktól a nagyszülőkig.
Emellett évközben külön a férfiaknak, nőknek, házaspároknak, az ifjúságnak ill. konfirmálóknak csendes napokon és hétvégéken volt lehetőségük részt venni.
2005 januárjában jött létre a gyülekezet első házaspár köre, amelyet 2007-ben egy újabb házaspárkör megalakulása követett. Mindkét csoport havi rendszerességgel találkozik és 8-10 házaspár alkotja.
2004-ben ünnepelte a gyülekezet önállóságának 70. évfordulóját. A nevezetes évfordulóra a templom belső korszerűsítését (festés, levegőztető berendezés beépítése, új csillárok) és a tetőszerkezet és cserepezés részleges felújítását végeztük el. A tetőzet felújításkor kiderült, hogy templomunk főgerendája megroggyant és cserére szorul. A megroggyant gerendából Irzsik Miklós taksonyi presbiter, fafaragó mester kopjafát készített, amit aztán a templomkertben került felállításra, felkiáltó jelként jelezve, hogy gyülekezetünknek készülnie kell a jövőre, egy új templom megépítésére. A hálaadó ünnepség keretében szánta el magát gyülekezetünk egy új református templom megépítésére és kérte mindehhez az Úr Isten segítségét és vezetését.
2004-ben a gyülekezet a vallásoktató segédlelkészi állást újra életre hívta, amellyel egy időben segédlelkész lakást vásárolt.
A 2004-es első nyilvános presbiteri választás során a dunaharasztii gyülekezet életében őrségváltás történt. A gyülekezet korábbi presbiterei közül többen, idős korukra való tekintettel visszavonultak a szolgálattól, így a presbitérium jelenlegi tagjai többségében azokból a fiatalokból állt össze, akik a 90-es évek elején történt ébredési hullám nyomán a gyülekezeti élet szolgálatába aktívan beálltak.
Gyülekezetünk hatodéves teológusai, illetve beosztott lelkészei voltak:
- Nagy János (2004-2007)
- Alexandrova Marianna (2008-2009)
- Stefán Attila (2009-2011)
- Pető Gergő (2015-2016)
- Korsós Tamás (2016-2021)
- Oláh Pál Olivér (2017-2018)
- Gál Balázs (2021)
- Bereczk Dávid (2021-2022)
- Nemes Vitold József (2022-2023)
Templomépítésünk története
Gyülekezetünk régi vágya volt, hogy templomot építsen. 1929-ben országos gyűjtést is szerveztek e cél érdekében, de a világgazdasági válság és az utána következő idők miatt ez a szándékuk meghiúsult.
Ami elődeinknek sajnos nem adatott meg, azzal Isten bennünket ajándékozott meg. 2004-ben, egy felújítási munka után határoztuk el, hogy folyamatosan gyűjteni fogunk egy új templom felépítésére. Imádságban arra kértük az Úr Istent, hogy áldja meg igyekezetünket úgy, hogy 10 év alatt a templomépítési szándékunk megvalósulhasson.
Négy évvel a gyűjtés megkezdése után, a szomszédos telek eladó sorba került. A közadakozásból éppen annyi pénz gyűlt össze, hogy ezt az ingatlant meg tudtuk vásárolni. Így a templomtelek hosszas keresgélése után, eldőlt: az új templomunkat a régi mellett fogjuk felépíteni. 2010-ben városunk támogatásának köszönhetően hozzákezdtünk a tervek elkészítéséhez is, amely végül 2012 végén 2013 elején átdolgozásra került.
A tervezésnél célunk volt, hogy olyan épület készüljön, ami külsejében harmonizál a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola fehértéglás, „baglyos” épületével, belsejében pedig ötvözi a konzervatív és modern formákat.
2013–ban a Dunamelléki Református Egyházkerülettől és a Délpesti Református Egyházmegyétől nagyobb támogatást kaptunk a templomépítésre. Ez az összeg a gyülekezet adományaival együtt már elégnek látszott arra, hogy az építkezésbe ne csak belefogjunk, hanem be is fejezzük azt. Így végre hozzá kezdhettünk az építkezéshez.
Az első kapavágás 2013 október 7-én történt. Ősszel építkezni igen rizikós. Az Úr Isten azonban ezt az időt elkészítette nekünk: ezért a munka októbertől kezdve 2014 augusztusáig folyamatos lehetett. December 23-án az új templom szerkezetkészen állt már, így a gyerekkarácsonyi ünnepségünket – igaz még a csupasz falak között, de már ott tarthattuk.
A munkálatok augusztusra befejeződtek. Új templomunkat 2014. szeptember 28-án szentelhettük fel.
A templomépítésre a kezdetektől fogva mindvégig úgy gondoltunk, mint ami messze meghaladja az erőnket lehetőségeinket. Ez így is volt. De az Istennek semmi nem lehetetlen! Ő tette lehetségessé, hogy egyszerű kis emberek – nyugdíjasok, nagycsaládosok – adományaiból templomtelket vásároljunk és templomot építsünk. Ő tette lehetővé, hogy az ősz és a tél ellenére enyhe időnk legyen és így építkezni tudjunk. Olyan építési vállalkozókat terelt oda hozzánk, akikre az építkezés után is hálával gondolunk, mert minőségi munkát akartak végezni. A gyülekezetünk erejét pedig eléggé tette arra, hogy az építkezés során reánk maradt munkát jó kedvvel elvégezzük.
Az templomépítés megkezdése után is folyamatosan érkeztek az építésre szánt adományok. Templomépítésünket támogatta: a Dunamelléki Református Egyházkerület, Dunaharaszti Város Önkormányzata, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, gyülekezetünk alapítványa: az Építő Kövek Alapítványa és nem utolsó sorban sok-sok magánszemély.
Új templomunk építészeti terveit Schliszka Csaba, a belsőépítészeti terveket pedig Somogyváry Mihály készítette.
A kivitelezési munkát a Polaris Nord Kft végezte.
2015-ben a templomépítés második ütemeként a régi imaházunk teljes átalakításához is hozzákezdtünk és szeptember végére be is fejeztük. Ezzel a templomunk mellett a kiszolgáló helyiségek (baba-mama terem, gyülekezeti terem, hittanterem, mosdók) is mind elkészültek, s reménység szerint az új a gyülekezeti konyhánkat is hamarosan használatba tudjuk venni.
Egyedül Istené legyen a dicsőség mindazért az épülésért, fejlődését, amit az építkezések során megtapasztalhattunk! Imádkozunk azért, hogy közösségünk belsőképpen is hasonlóan tudjon épülni és szépülni.