Női bibliatanulmányozó kör

Kedves Hölgyek!

Október 12-én indult az idei női alkalom, amit elsősorban közös Bibliatanulmányozásra, beszélgetésre hoztunk létre, hogy hitünkben felfrissüljünk, Istennel való kapcsolatunk erősödjön és közösségi élményben gazdagodjunk. Az alkalmakat kétheti rendszerességgel tartjuk, péntekenként 18:30-21.00 között. A csoportbeszélgetések alapját Cynthia Heald: Az imádkozó nő című munkafüzetének tanulmányozásra kijelölt igéi jelentik, ezért erre a könyvre szüksége lesz azoknak, akik szeretnének az alkalmakon részt venni.

A könyv a gyülekezeti iratterjesztésben is megvásárolható (Ára: 850 Ft):
 
Szeretettel várunk minden nőt, korra, élethelyzetre való tekintet nélkül, akik készek a csoporttal együtt haladva otthon is tanulmányozni a Bibliát és fejlődni az imádságos életükben!
Az alkalmak végén lehetőség van kötetlen, csoportos vagy négyszemközti beszélgetésekre.
 
A találkozást várva szeretettel:
Faragóné Sárdy Emőke és Beth Van Bebber

TAVASZI NAGYTAKARÍTÁS

KÖZMUNKA

2017. március 24-én, péntek délután 15-18 óra között a templom kertben (bontás és kertgondozás), 25-éWP_20161001_11_05_51_Pron, szombaton 8 órától a templomban és gyülekezeti házban, illetve az udvaron szervezünk tavaszi nagytakarítást.

Szombaton közösen ebédet készítünk, ezért különösen is fontos, hogy a Lelkészi hivatalban (tel: 30/477-5319) jelezze mindenki a segítő szándékát.

Szeretettel várunk minden tettre kész nőt, férfit és fiatalt!

Ökumenikus imahét

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

 

Az idei évben is megrendezésre kerül az Ökumenikus Imahét a helybéli és a taksonyi katolikus, református, evangélikus és baptista gyülekezetek részvételével, január 15-22. között. A helyszínek és időpontok a következőképpen alakulnak:

  • Január 15. (vasárnap)  17:00 Taksony, Katolikus templom – Igehirdető: Stefán Attila református lelkipásztor
  • Január 16. (hétfő)       18:30 Dunaharaszti, Evangélikus templom – Igehirdető: Fekete Roland katolikus káplán
  • Január 17. (kedd)        18:30 Dunaharaszti, Szent Imre katolikus templom (Liget) – Igehirdető: Varsányi Ferenc evangélikus lelkipásztor
  • Január 18. (szerda)      18:30 Dunaharaszti, Szent István katolikus templom (Fő út) – Igehirdető: Plank József baptista lelkipásztor
  • Január 19. (csütörtök)  18:30 Dunaharaszti, Református templom – Igehirdető: Varga Boldizsár baptista lelkipásztor
  • Január 20. (péntek)      18:30 Dunaharaszti, Református templom – Igehirdető: Láng András katolikus kanonok
  • Január 21. (szombat)    18:30 Dunaharaszti, Baptista templom – Igehirdető: Faragó Csaba református lelkipásztor
  • Január 22. (vasárnap)   17:00 Dunaharaszti, Baptista templom – Igehirdető: Varsányi Ferenc evangélikus lelkipásztor

SZJA 1 %

Kedves Testvérek!

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani az alapítványunk támogatásáért. Picture1Az elmúlt évben Alapítványunk pénzügyi bevételei két főcsoportba sorolhatók, az egyik a hívek pénzügyi adománya, amit vagy címzett, vagy címzés nélküli célra az alapítvány számlájára befizetnek, a másik csoport a jövedelemadó 1%. Az alapítvány működése szempontjából nagyon fontosak ezek a támogatások, melyek közel egymillió Forint nagyságrendet tesznek ki. Az egy százalékból ötszáz hatvanezer, a címzett támogatásból háromszáz nyolcvankétezer Forint volt a bevétele az alapítványnak. Az építkezést még további négyszázezer Forinttal támogattuk az alapítvány saját vagyonából. Sokan nem tudják, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékával minden Magyarországon adózó polgár maga rendelkezik. Ez az adózó részére semmilyen terhet nem jelent, csak a jövedelemadó elszámoláskor a rendelkező nyilatkozatot ki kell tölteni. Azért is fontos, hogy a rendelkezési nyilatkozatot kitöltsük, hogy az adónk egy százaléka ellenőrzött helyre, az adózó szándéka szerinti helyre kerüljön, mert egyébként egy központi keretbe kerül pénz, aminek a felhasználásáról nincs mód tájékozódni. Rendelkezési nyilatkozatot a templom kijáratán levő kis asztalnál is találhatnak a testvérek. Rendelkezési nyilatkozatot az adót elszámoló szervezetnél is kérhetünk. Ezen az a teendőnk, hogy az ÉPÍTŐ KÖVEK ALAPÍTVÁNY adószámát kell beírni.

Alapítvány adószáma: 18138478-1-13 Hálásan köszönjük az eddigi támogatásukat és a továbbiakban is számítunk a támogatásokra.