
Szerző: Faragóné Sárdy Emőke
Adománygyűjtés szüneteltetése
Szeretettel hirdetjük minden testvérünknek, hogy az elmúlt héten rengeteg adomány érkezett hozzánk. Lassan már nem tudjuk hova tenni azt a sok-sok csomagot, ami élelmiszert, tisztálkodási szereket és takarókat rejt magában.
Nagyon nagy szeretettel köszönjük meg mindenkinek, aki adományával hozzájárult a gyűjtésünkhöz. Különösen köszönjük azoknak a szolgálatát, akik idejüket és energiájukat áldozták arra, hogy a beérkező adományokat fogadják, összegyűjtsék és listázzák.
A segítőpont telítettsége miatt ezen a héten szüneteltetjük az adománygyűjtést. Ez egészen addig tart, amíg konkrét szükségletekről nem kapunk információt. Ennek felkutatása folyamatban van.
Amint újabb változás áll be, értesíteni fogjuk a testvéreket.
A Magyar Református szeretetszolgálat munkáját ugyanakkor továbbra is lehet támogatni a 1358-as adományvonal felhívásával vagy SMS küldéssel 500 Ft-tal támogatható a jelenlegi akció, illetve banki átutalással (10702019-85008898-51100005, közleménybe kérik beírni: Nemzeti Összefogás).
ADOMÁNYGYŰJTÉS GYÜLEKEZETÜNKBEN
Újra maszkviselés a járvány miatt
A Magyarországi Református Egyház Zsinati Elnökségi Tanácsának közleménye
Kedves Testvéreink!
A súlyosbodó járványhelyzet miatt arra kérünk mindenkit, hogy az istentiszteleteken, illetve az egyházi és iskolai rendezvényeken viseljenek maszkot.
Arra biztatunk, hogy aki még nem vette fel az oltást, tegye meg önmaga és a környezete biztonságáért.
Imádkozzunk a betegekért, a gyógyítókért és a vírus miatt nehéz helyzetbe kerültekért. Adjunk hálát a gyógyultakért, és könyörögjünk mindenható Istenünkhöz abban a tudatban, hogy Ő mindennek az Ura.
„Mert megparancsolja angyalainak, hogy vigyázzanak rád minden utadon, kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” (Zsoltárok könyve 91. fejezet, 11-12. vers)
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa
Budapest, 2021. november 3.